Shop Mobile More Submit  Join Login
City map of Castel by Azzedar-san City map of Castel by Azzedar-san
City map for World-of-Esras

A király palotája egy 70 méter magas sziklaszirtre épült, de ha ez nem lenne elég, a falak még nyolc emeletnyit kitesznek. Az erőd Mendar néven ismert, minek jelentése: Erőteljes. Az emberek Őrzőnek is szokták nevezni. Amikor a király meghirdeti Esras versenyét, a külső falon belül fogadja vendégeit.

Mivel nagyon meredek, ezért szerpentinek vezetnek fel, több ellenőrző kapuval, hogy a rakományt ne az elfek erdején kelljen keresztül vinni a kikötőből. Több bányaalagút is keresztülfut a sziklák alatt, amiket a törpök intéznek, és fontos szerepet töltenek be a kereskedelemben. Az elfek szinte ki sem mozdulnak az erdőből, csak a városőrséggel találkozni gyakrabban. A lenti városi nép van, hogy nem is tudja kik figyelik unatkozva az őrtornyokból a piaci eseményeket. A városfal valamivel kisebb, mint Mendar védelme, de szintúgy biztonságot nyújt a polgárok számára, a falon kívüli, környező lakosoknak is menedéket nyújtva hadiállapot idején.

Azzedar a folyómenti erődben tartózkodik, amikor nincs verseny. Serege emberekből áll. A Draenoshoz közeli templom a legnagyobb, ahol több isten szobra sorakozik, míg a többi templom csak egy-egy istent szolgál: Auron temploma, Kaith temploma...stb. Ez utóbbinak egy kis lovagrendje is van, a "Fehér Kéz", ami mániákusan üldöz minden démont, aki Esrasba téved.
Add a Comment:
 
:iconshaori07:
Shaori07 Featured By Owner Feb 6, 2017  Hobbyist Digital Artist
Wáow, ez nagyon jó!*.* Elképzelni se tudom mennyi munka lehetett vele! Baromira tetszik, és tökre átlátható és logikus az egész. Gratula! ^^
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 6, 2017
Köszönöm szépen! :3 Volt vele meló, de igazából nem volt nehéz, csak babrás. :)
Reply
:iconreno-viol:
Reno-Viol Featured By Owner Feb 6, 2017   Digital Artist
Ez de jó! Mindig is rá akartam magam venni egy térképre a falucskámhoz... :D  
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 6, 2017
Csinááááálj! :la:
Reply
:iconreno-viol:
Reno-Viol Featured By Owner Feb 7, 2017   Digital Artist
van egy borzalmas vázlatom... valahol... XD meg térkép kezdemények sztem még paintel.... :D de úgy idegesít, mi van ha az a ház NEM IS OTT VAN. De kit érdekel.... XD
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 7, 2017
Ennek az elődje sem valami remekmű. XD Nem is kell pontosan házakat jelölni, nálam is háztömbök szerepelnek. ;)
Reply
:iconstray-soul:
Stray-Soul Featured By Owner Feb 6, 2017  Hobbyist Filmographer
I like the idea of city divided by cliff :) How it work in practice? When one wants to go from undercity to level up? :)
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 6, 2017
Thanks! There are ramps and stairs. :D
Reply
:iconmagier:
magier Featured By Owner Feb 6, 2017  Hobbyist Traditional Artist
:icondragonidleplz:
Nathan: *kétségbeesetten bámulja a térképet* .... E-eddig is így nézett ki a város...? Um... um............... ='(


Qwin: Bezzeg a Maiateen erdőben futó vándorútvonalakat nem tüntette fel, ejnye. 
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 6, 2017
Azz: Nos, többnyire. Vigyázok rá, hogy egyben maradjon. *Qwin felé fordul* Jobb, ha az elfeket kerülitek, gyerekek. Nem vendégszerető népség.
Reply
:iconmagier:
magier Featured By Owner Feb 7, 2017  Hobbyist Traditional Artist
Qwin: Én az óriás gímszarvasok vándorútvonalára gondoltam, de persze akár az elfeket is idevehetjük, hm... =') Mindenesetre köszönöm az aggodalmát, majd odafigyelek.
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 7, 2017
Azz: A szarvasok sem szeretik a hívatlan vendégeket... - mondja a vadász XD
Reply
:iconmagier:
magier Featured By Owner Feb 7, 2017  Hobbyist Traditional Artist
Qwin: Ejj. xDDD
Reply
:iconandragadesign:
andragadesign Featured By Owner Feb 6, 2017  Professional Digital Artist
Very cool map! I like to draw these kinds of maps too.
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 6, 2017
Thank you! ^^
Reply
:iconcountershock:
CounterShock Featured By Owner Feb 5, 2017  Hobbyist Artist
*Pegasus kis X-eket rajzol látványosan a térképre.* - Ha épp merengenél a fekete X-ek jelzik azokat a pontokat ahol észrevétlenül be tudna osonni egy egységem a városba észrevétlenül. A vörös X-ek azt jelzik melyik hely lenne a legideálisabb pont a kivégzésedre. Még nem döntöttem ezt illetően...    - Aramis te meg mégis mit művelsz?! Az a térkép nem a tiéd! *Pegasus morcosan néz a lányra majd egy villámgyors mozdulattal felkapja a térképet az asztalról*  - Most már igen. *és elszalad...*   - ARAMIS P. BRUMHART AZONNAL HOZD VISSZA AZT A TÉRKÉPET!!!! * kiált utána mérgesen Danuta*       - Hallgass Danutaaaaaa! *hallatszik a válasz a folyosóról* *Danuta mérgesen Pegasus után rohan* 

(...nem mintha nem bíznék Danuta képességeiben... de lehet gyorsabb, ha kérsz egy új térképet XD )
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 5, 2017
Basszus XDDD

Azz lapos tekintettel nézi a nyitott ajtót - Hagyd, kislány. Úgyis kijár neki egy... - halkabban hozzáteszi, mikor a lány is kisüvít az ajtón - seggberugás.
Reply
:iconcountershock:
CounterShock Featured By Owner Feb 5, 2017  Hobbyist Artist
Kettejük harcáról eposzokat fognak zengeni... valószínűleg XD Szuper egyébként a térkép :D A fehér kéz szerintem biztos ad kedvezményt a kövi sütivásárukon az említésért :D 
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 5, 2017
Ebben nem kételkedem. És biztos sok extra hozzá lesz toldva. xDD
Köszi. :D Oh, akkor mindenképp kinézek arra a vásárra. 
Reply
:icontrotyiegyed:
trotyiegyed Featured By Owner Feb 5, 2017  Student Filmographer
Ó, na akkor ha látnám a rendházat tudnám merre ne menjek... XD Miért kell szegény démonkákat mindig bántani? :O *a lényegnél leragadt*
Am klafán és érthetően néz ki :D
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 5, 2017
Ez esetben fordulj CounterShockhoz. Pont most nyúlták le a térképet... 
Ez amolyan hagyomány. :XD: 
Köszi :la: 
Reply
:icontrotyiegyed:
trotyiegyed Featured By Owner Feb 5, 2017  Student Filmographer
- Pegasus várjon meg! A bordélyomat is be kell jelölni azon térképen! *rohan utánuk nagyban*

Hagyomány mi? 
"Szabad-e Castelnél betörnöm

Új időknek új dalaival?" (so deep, so fitogtatja az irodalmi tudását XDD)

nincs mit :D


Reply
:iconnovascotiadream:
NovaScotiaDream Featured By Owner Feb 5, 2017  Hobbyist Photographer
This is so cool; I love how you show the elevation; brings it alive but still a map, too! ;)
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 5, 2017
Thank you very much! ^__^ I wanted to express the cliff somehow. 
Reply
:iconritusss:
Ritusss Featured By Owner Feb 5, 2017  Student General Artist
Miza: Most már tudom, pontosan hol veszek el.... XD
Reply
:iconazzedar-san:
Azzedar-san Featured By Owner Feb 5, 2017
Azz: Akkor tudod, hogy előbb-utóbb meglesz a folyó is! xD
Reply
:icondoriansoloviev:
DorianSoloviev Featured By Owner Feb 5, 2017  Hobbyist Digital Artist
Kár, hogy nincs like gomb a dA-n..vagy hasonló...X"D 
Adom a kommented. XD Mew 
Reply
:iconritusss:
Ritusss Featured By Owner Feb 6, 2017  Student General Artist
Oh yess! *pacsi*
Reply
:icondoriansoloviev:
DorianSoloviev Featured By Owner Feb 7, 2017  Hobbyist Digital Artist
:3
Reply
Add a Comment:
 
×




Details

Submitted on
February 5
Image Size
1.3 MB
Resolution
1500×1160
Submitted with
Sta.sh
Link
Thumb
Embed

Stats

Views
462
Favourites
52 (who?)
Comments
29
Downloads
12
×